Záróakkord

Nem nézel rám, nem nézel felém, nem tudom mi ennek az oka, talán én talán te. Nem fogod megválaszolni, így nem is kérdezek rá.
Nem nézek feléd, nem is nézek rád, csak vagyok az üresség tengerében és várom a csodát. Lassan felfogom, hogy nem Te leszel az, ki csukott szememre csókot hint, de volt idő mikor szentül reméltem, hogy Te leszel az. Én nem kellettem neked, talán igazán Te se nekem, csak az álmok útja hitette el velem, hogy jó lenne, ha lenne olyan, hogy MI. Talán te voltál a bölcsebb, hogy felismerted-e helyzetet és én voltam a vak, kinek szemei előtt csak egy szép álom képei peregtek le. De most már felébredtem és hiszem, jobb nekünk külön. Talán hiba volt az a pár pillanat is mit egymással megosztottunk. Elfogadom már, hogy nincs tovább, folytatom az utam egyedül tovább...

Nem félek már hisz társam, a magány velem marad, keblemre ölelve lépek tovább vissza sem fordulva.
Jó volt pár pillanatig hinni benned és a csodában, bár az ébredés belőle sok fájdalmat és kínt eredményezett.
Lépek előre egyet, halványan még látom körvonalaid, hisz tudom, közös pillanataink emlékei örökre elkísérnek, hisz azok már a részünké váltak és el nem veheti senki. Búcsúzom hát, ég veled, találd meg az utad és lény boldog azzal kit neked szánt a sors. Én is ezt teszem, kergetem tovább az életem, hisz  tudom és remélem egyszer rátalálok. Hiszek benne... A magány utat mutat, hisz általa megismerem önmagam és a Hold sugarai is óvni fogják ismét hamarosan lépteim. Bizakodva tekintek hát a jövőmbe, mely nélküled fog eljönni, és ezt talán már nem bánom, bár még egy kicsit sajog a szívem, de még sokáig fekete marad, mert most még nem akarok társat magamnak.

Kívánom neked, légy erős és kitartó, érd el céljaid, és váljon belőled olyan ember, mint amilyennek kisfiúként képzelted magad. Keresd a saját ösvényedet és találj rá a boldogságra! Igaz, sok szenvedést okoztál és nem álltál szemem elé, de még is eszt kívánom néked.
Ezalatt a pár hét alatt, oly sok kérdés merült fel bennem és talány, melyre választ szerettem volna kapni, de már egyik sem lényeges. Nem mint ha valaha is választ kaptam volna rájuk. Pedig akkor nagyon szerettem volna megkapni a válaszokat, de erre nem volt lehetőségem.
Oly sok okot adtál a haragra, mégsem vagyok dühös, hisz te te vagy. Másra inkább hisz ő áltatott, szemembe hazudott, de nem érdekel már ez sem. Elengedem eme érzéseket, fölösleges gyötrelmeket okozok magamnak csak vele. Most búcsúzom hát és megyek tovább, arcomat a Hold sugarai világítják meg, mosolyt csalva elő belőlem.
Búcsúzom végleg fekete hajú herceg: Isten véled örökre!!!