Dühöngök!

Dühöngök! Szívem szerint felpofoználak és ordítanék veled. Nem teszem, mert már késő, nincs értelme. Hisz mikor rákérdeztem mi lesz velünk, te csak elhessegetted a kérdést, mert aludni akartál. Annyi fáradtságot sem vettél, hogy elmond: "mi csak szórakozunk". Pedig ha ott, akkor kimondtad volna, sok bánattól megkíméltél volna. Mond hát, élvezted mikor szemembe nézve láttad a fájdalmat? Vagy annyit sem érek neked, annyira értéktelen vagyok, hogy ennyit sem várhattam volna tőled? Hogy az elején tisztázz velem mindent?
Miért nem vettél bátorságot és mondtad el, hogy nem akarsz semmit? Csupán játék vagyok, mit ha megunsz egyszerűen csak eldobod? Így éreztem magam! Játszottál, s mikor meguntál kidobtál! Vigaszom, hogy nem adtam neked mindenem, csak egy kis darabot magamból!
De már nem számít, hisz ezen dolgok téged minősítenek csak! Én vétkem nem áll többől mint, hogy bedőltem neked! Mindent elkövettem, hogy tisztán lássak, de te nem engedted nekem! Így hát felejtsük el egymást örökre!